Apának lenni férfias kihívás

Kétgyermekes édesapaként nap mint nap átélhetem, hogy milyen csoda a gyermek. Sokat köszönhetek nekik, hiszen apaként értem igazán férfivá.

Az apaság olyan felelősségteljes szerepet, rám szabott feladatot jelent, amelyet csak én tölthetek be a gyermekeim életében. Számomra ez egy életre szóló, felbonthatatlan kapcsolatot jelent, hiszen én mindig az édesapjuk leszek, ők pedig mindig az én imádott gyermekeim lesznek.
Az életem a családalapítással vált igazán fajsúlyossá, szeretteim célt adnak mindennapjaimnak, és nem mellesleg rengeteg örömöt is hoznak az életünkbe. Mindezek mellett apának lenni férfias kihívás, a gyerekekre mondott igen talán a legszebb vállalás, amit férfiember tehet. Az apaság, az élet továbbadása személyes sorsunk alakulásán túl a magyarság fennmaradása szempontjából is kulcskérdés: nem véletlen, hogy a nemzet szavunk éppen a nemzeni igéből ered. És valóban, minden megszületett magyar gyermek nemcsak családja hagyományait és a férfi családnevét viszi tovább, de megtanulva anyanyelvét a nemzet fennmaradását, szellemi örökségének, sajátos látásmódjának továbbadását is szolgálja.
Boldog vagyok, hogy a magyar kormányzat kilenc évvel ezelőtt valódi munkába fogott, ami azóta is tart, és nyugodtan mondhatjuk, hogy európai szinten is páratlan családtámogatási rendszerrel ösztönzi a fiatalokat arra, hogy a tervezett, vágyott gyermekek megszülessenek. Egyetértek azzal a kormány által is hangoztatott kijelentéssel, miszerint a család értékteremtő és nemzetépítő erővel bír. Az édesapák szerepe ebben a folyamatban ugyanolyan fontos, mint a kisbabát kihordó édesanyáké, mert csak az ő támogatásuk mellett, az ő szívük megnyerésével érezheti egy nő azt, hogy van támasza és hogy a gyermek valóban közös felelősség, közös öröm.
Ha mi, férfiak nem húzódunk háttérbe családjainkban, hanem bátran odatesszük magunkat a döntéseinkkel és segítő kezünk kinyújtásával, olyan erős köteléket hozhatunk létre társunkkal, ami képessé tesz bennünket a gyermekeink szerető nevelésére. Az aktív törődés azonban úgy gyakorolható igazán, ha az édesapák is minél több minőségi időt tudnak a gyermekükkel tölteni. Ehhez olyan munkára van szükség, ami lehetővé teszi, hogy az édesapa ne csupán az esti fürdetés után érkezzen haza.
Fontos megtalálni az egészséges egyensúlyt a munka és a családdal eltöltött idő között. Magam is erre törekszem, de be kell vallanom, hogy ez olykor számomra is kihívást jelent, ügyvédként azonban meggyőződésem, hogy megéri minimálisra redukálni a családfenntartói feladatok miatt kiesett időt. A magyar családtámogatási rendszer figyelembe veszi az édesapák mint a családban is egyenrangú felek szempont­jait, hiszen ha gyermekünk édesanyjával úgy döntünk, és a család egésze szempontjából ez a kedvezőbb, akkor az anyáknak járó pénzbeli ellátásokat és kedvezményt is igénybe vehetjük.
Szerencsésnek tartom az elmúlt években bevezetett intézkedéseket, amelyek következtében a családapáknak is járhat a családi pótlék, a családi adó- és járulékkedvezmény, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás, a gyermeknevelési támogatás, a gyermekápolási táppénz, a gyermekek otthongondozási díja) vagy épp a gyermekek után járó pótszabadság, illetve adott esetben a részmunkaidő és egyéb munkaidő-kedvezmény. Az új családvédelmi akciótervvel pedig tovább szélesedik a gyermekeket tervezők és nevelők támogatása, ami csökkenti azt az elsősorban a férfiakra nehezedő terhet, hogy vajon képesek-e majd bővülő családjukról megfelelően gondoskodni. A kormányzati intézkedések mellett sokan mozdulnak meg és emelik zászlajukra a családok ügyét, sok remek civil kezdeményezés segíti a családbarát szemlélet erősödését, egyre többen érezzük azt, hogy személyes tennivalónk is van mindebben, nemcsak saját családunk kapcsán, hanem közösségi szinten is.
Magam is ezért csatlakoztam a Fiatal Családosok Klubjának Egyesületéhez, a Ficsakhoz, és segítem a szervezet munkáját, most elsősorban a szervezetépítésre, így a vidéki tagszervezetek megalakítására koncentrálva. Fontosnak tartom, hogy a családok az ország minden táján találhassanak olyan közösségeket, ahol hozzájuk hasonló élethelyzetben lévőkkel oszthatják meg örömüket, tehetik fel kérdéseiket, és ha úgy érzik, képviselhetik a családosok érdekeit, szempont­jait az adott települési-városi közösség előtt.
A Ficsak legfőbb célja, hogy országszerte segítse a családok életét, illetve a fia­talabb generációkkal megismertesse a családos életforma örömeit. Örömmel jelenhetem be a Ficsak első, Nyíregyházán létrehozott tagszervezetének vezetőjeként, hogy tevékenységünket a családok lokális igényeihez igazodva több vidéki városban is folytatjuk, ugyanis már Kállósemjénben, Debrecenben, Szolnokon, Tatabányán, Veszprémben, Nyirádon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Kaposváron is működik Ficsak-szervezet. A civil szféra még ma is jellemzően hölgyek által működtetett terület, innen is kiszorultak a férfiak az elmúlt évtizedekben, de ahogy a családokban, úgy ezen a területen is fontos, hogy újra jelen legyünk mi, férfiak, apák is.

A szerző ügyvéd, a Ficsak nyíregyházi szervezetének vezetője – dr. Bordás Zsolt

„Felelősségteljes szerep az apaság”

Egyre inkább elfogadottá válik az apák aktív jelenléte a gyermeknevelésben – állapította meg Bordás Zsolt. Pálfy Dániel Ábel interjúját olvashatják.

A Fiatal Családosok Klubjának célja, hogy országszerte segítse a családok életét, illetve megismertesse a családos életforma örömeit a fiatalabb generációkkal – mondta lapunknak az országos hálózattá bővülő családszervezet nyíregyházi vezetője. Bordás Zsolt, aki két gyermek édesapja, úgy látja, az apák napja közös ünneplése kiváló alkalom az édesapák a családok életében betöltött kiemelt szerepének hangsúlyozására, és maradandó élményt nyújthat a gyerekeknek.

A Családok éve keretében, apák napja alkalmából hirdet játékot Facebook-oldalán és weboldalán a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK). A szervezet az apa–gyermek kapcsolat fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, ezért a résztvevőktől olyan képeket vár, amelyeken édesapák láthatók gyermekeikkel, valamint egy mondatot arról, melyik a három kedvenc közös tevékenységük. A FICSAK június 17-én, apák napján hirdeti ki a játék eredményét az Apa-hajón. A fődíjak – egy sportkamera és egy hétvégi családi pihenés – mellett száz résztvevőt meghívnak az apák napi hajókirándulásra, amelyen számos szórakoztató program és játékos feladat vár az apukákra és a gyermekeikre – erről beszélt lapunknak az országos hálózatát kialakító FICSAK első, Nyíregyházán létrehozott tagszervezetének vezetője. Bordás Zsolt, aki egy ötéves kislány és egy kétéves kisfiú édesapja, elmondta, a családszervezet célja, hogy országszerte segítse a családok életét, illetve megismertesse a családos életforma örömeit a fiatalabb generációkkal.

Az apák napja kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük, az édesanyák mellett mennyire fontos szerepet töltenek be az édesapák a családok életében, és lehetőséget teremt arra, hogy együtt ünnepeljünk, így maradandó élményt nyújt a gyermeknek – hangsúlyozta Bordás Zsolt. Mindezt személyes élményével támasztotta alá, kislányával már több apák napi rendezvényen vett részt a nyíregyházi Csicsergő óvoda jóvoltából. A FICSAK kiemelt szerepet tulajdonít a családokban az édesapáknak, ezért azon dolgozik, hogy egyre többen emlékezzenek meg róluk az apák napján.

„Az apaság számomra olyan felelősségteljes szerepet, rám szabott feladatot jelent, amelyet csak én tölthetek be a gyermekeim életében. Úgy érzem, az ő felnevelésükkel teljesedhetek ki igazán az életemben. Életre szóló, felbonthatatlan kapcsolat, hiszen én mindig az édesapjuk leszek, ők pedig mindig az én imádott gyermekeim” – fogalmazott. Úgy látja, az apaság hosszú út, amelynek minden pillanatát meg kell élni, ki kell élvezni, de feladat is, amely a gyermek életszakaszától függően mindig más és más kihívás elé állítja. Ez azonban olyan kötelezettség, amelyet boldogan vállal, hiszen azonnal látja az eredményét, és megéri olykor nagyobb erőfeszítéseket is tenni a gyermek érdekében. Fontosnak nevezte az apaság érzelmi oldalának hangsúlyozását, amely már a gyermek fogantatásától kezdődik. Az anyával együtt átélni ezt a szeretetteljes, boldog és gondtalan időszakot, felejthetetlen érzés.

A nyíregyházi Ficsak-vezető szerint míg a korábbi társadalmi normák alapján szinte kizárólag a család megélhetésének biztosítását várták el az édesapáktól, ma Magyarországon egyre inkább elfogadottá válik aktív jelenlétük a gyermeknevelésben. Az aktív törődés azonban úgy gyakorolható igazán, ha az édesapák is minél több minőségi időt tudnak a gyermekükkel tölteni, amihez olyan munkahelyre is szükség van, amely lehetővé teszi, hogy ne az esti fürdetés után érkezzen haza az édesapa – mondta. Hozzáfűzte, ebből a szempontból nagyon szerencsésnek tartja az elmúlt években bevezetett intézkedéseket, például a mindkét szülőt megillető gyermekek utáni pótszabadságot, vagy azt, hogy az apák is igénybe vehessék a gyedet és a gyest, mivel mindez segíti az édesapa aktív jelenlétét a családban.

Nemrég irigykedve olvastam, hogy a svéd apukák 2016-tól nem két, hanem három hónapnyi szülési szabadságot kapnak, ezért ezeknek az intézkedéseknek a szélesítését sürgetném – jegyezte meg.
„Arra ösztönöznék mindenkit, hogy akinek még nincs családja, az alapítson, aki pedig olyan szerencsés, hogy elkezdte, az gyarapítsa!” – jelentette ki Bordás Zsolt. Mark Twaint idézve azt üzente a családalapítás előtt álló fiataloknak: „Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk”.

A FICSAK első tagszervezete Nyíregyházán alakult meg

Nagy örömmel tölt el, hogy megvalósult egy többéves tervünk és elindultunk egy úton, ami a Fiatal Családosok Klubja országos hálózattá szerveződéséhez vezet.

A FICSAK első tagszervezete Nyíregyházán kezdte meg működését, Bordás Zsolt vezetésével.

Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón Király Nóra, az alapító elmondta, céljuk, hogy országszerte segítsék a családok életét, illetve megismertessék a családos életforma örömeit a fiatalabb generációkkal. A FICSAK igyekszik előmozdítani, hogy az országban minél több jól működő, szeretőcsalád éljen, és hogy minél több gyermek születhessen.

Egyesületünk hosszú távú tervei között szerepel az országos lefedettség elérése, hiszen hazánk minden táján élnek gyermeket nevelő családok, akiknek sokoldalú támogatása, problémáik hatékony kezelése nemcsak az adott családok életét könnyítheti meg, de az egész magyar társadalom alapvető érdeke is.

Országszerte önkéntesek jelentkezését várjuk!

Az új szervezet alapítását több, mint 30 érdeklődő fogadta a helyszínen, akiknek annyira tetszettek a kitűzött céljaink és folyamatos tevékenységeink, hogy a megnyitó után többen felajánlották a további működéshez szükséges önkéntes segítségüket és beindult egy rögtönzött ötletgyár is.

Fontos tehát hangsúlyoznunk, hogy a FICSAK nyitott minden olyan kezdeményezés felkarolására, mely társadalmuk alapegységét, a családot erősíti, közösséget épít, és értéket közvetít. A szervezet építkezése során számítunk az elkötelezett, közösségeikért tenni akaró önkéntesek jelentkezésére. Várjuk a lelkes, a családok támogatásáért tenni akaró anyukákat, apukákat és nagyszülőket.